Széchenyi 2020

Széchenyi-Kastély és parkja

vissza

Széchényi György győri püspök és főispán, majd kalocsai érsek szerezte a XVII. században a Széchényi-család birtokait, köztük Horpácsot is. A falu a 18. században került a Széchényi család birtokába. A mai kastély helyén eredetileg földszintes épület állott, amelyre az 1800-as évek elején a nagycenki kastélyt is továbbépítő Széchényi Ferenc húzatott manzárdtetős emeletet, s ekkor létesítették körülötte a szép parkot. Az épületet a század közepén tovább bővítették, így ma klasszicista stílusjegyei a meghatározóak. Északi homlokzatát a timpanonnal lezárt középrizalit uralja, a park a déli oldalához csatlakozik. Története során az épületben számos ismert személyiség megfordult. Széchényi Ferenc titkáraként dolgozott itt az 1780-as évek végén Hajnóczy József, a magyar jakobinusok egyik vezéralakja, az 1893-as hadgyakorlat idején pedig II. Vilmos császár időzött falai között az akkor berlini nagykövet Széchényi Imre vendégeként. Az épület a magyar zenetörténetbe is beírta nevét. 1817 és 1830 között gróf Széchényi Lajos gyermekeinek nevelője a 19. századi magyar művelődéstörténet egyik legkiválóbb alakjává vált fiatal Mátray Gábor (eredeti nevén Rothkrepf Gábor) volt. Munkája részben ide, részben a család pesti és bécsi palotájához kötötte. Érdemes megjegyezni, hogy Széchényi Lajos a nekünk nem túl kedves Zsófia főhercegnő, Ferenc József édesanyja udvarmestere volt. Kikapcsolódásként komponálgatott, verseket is írt. Költeményei közül kettőt Franz Schubert is megzenésített (Der Flug der Zeit és Die abgeblühte Linde), és neki ajánlotta A Halál és a lányka című dalát. Az 1870-es években, amikor Széchényi Imre (Széchényi Lajos fia), a későbbi berlini követ volt a kastély ura, több alkalommal vendégül látta Liszt Ferencet.
(Forrás: https://papageno.hu/featured/2019/05/a-sopronhorpacsi-szechenyi-kastely-es-tudos-lakoja-matray-gabor/)

Liszt az 1870-es évek elején barátkozott össze a művelt, művészi hajlamú gróffal, akinek egy magyar indulóját zongorára is feldolgozta. Sőt, az akkor hatvanas éveiben járó zeneszerző három alkalommal vendége is volt Széchényi Imrének a horpácsi kastélyban: 1870 elején, 1872 őszén és 1874 januárjában. Második látogatása 1872 őszén két hétig tartott. Eredetileg kevesebb időt tervezett itt tölteni, de kivárta, milyen méreteket ölt az országban felbukkant kolera, amely ekkor már Pesten is szedte áldozatait. Egy hét után Michalovich Ödön is Horpácsra érkezett, s másnap vele és Imre gróffal Liszt ellátogatott közeli szülőfalujába, Doborjánba (ma Raiding, Ausztria). Legközelebb 1874 elején járt Liszt a kastélyban, miután jótékony célú hangversenyt adott Bécsben. Az ekkor eltöltött négy hétről Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886 című könyvében olvashatunk. A Széchényi család sokáig nagy kegyelettel őrizte a zongorát, amelyen Liszt ott-tartózkodása idején játszott. Látható volt a kastélyban Joseph Kriehuber 1846-ból származó rajza, amelyen a művész Lisztet baráti körben ábrázolta, valamint Lenbach itt készült ceruzarajza. Mindezen emlékeknek a második világháborúban nyomuk veszett. Lenbach vázlata azért legalább egy folyóiratcikk illusztrációjaként megmaradt: a Magyar Művészet 1936-os évfolyamában Csatkai Endre soproni helytörténész publikálta. Szerinte a rajz egy leendő festmény céljára készült skicc volt. A vázlatos ábrázolás és a halvány ceruza miatt elég nehezen vehetők ki az alakok: Liszt és a grófné (vagy a szintén jelenlévő Dönhoff grófné?) négykezeseznek, körülöttük a házigazda és a többi vendég. Lenbach odaírta a neveket, feljegyezte a rajzra a függöny színét – ebből gyanítható, hogy a jelenetet meg is akarta festeni. Leolvasható a helyszín és a dátum: Horpács, 1874. február 15.
(További részletek: https://papageno.hu/featured/2019/06/a-sopronhorpacsi-kastely-ahol-liszt-ferenc-harom-alkalommal-vendegeskedett/)

A sopronhorpácsi Fő utca kelet-északkeleti végén van a kastélypark főkapuja. Ezen a területen gyer­tyános-kocsánytalan tölgyes foltok váltakoznak a mélyebb részeken különösen a Metőc-ér menti magas­ ártéren keményfás - tölgy-kőris-szil - ligeterdőkkel, illetve az egy-egy pangóvizes folton élő mézgás ­égeressel. A XVIII. század elején épülhetett egy úgynevezett kis kastély, Széchényi László gróf 1738-ban már ebbe költözött. Az épít­kezésnél valószínűleg megritkították a kis kastély körüli részen az erdő­séget, de a korra jellemző francia, vagyis mértani elrendezésű kert kialakítására semmi nyom nem utal. Valószínűleg ebből az időből szár­mazik a park legöregebb és az egész ország egyik legméretesebb gyer­tyánfája. A törzskerület a fatörzs 130 cm-es magasságában közel 300 cm, a koronavetület mintegy 350 m2.

Széchényi Zsigmond özvegye, aki később sógorának, Ferencnek lett felesége, nagy energiával befejezte az "új", a mai kastély építését. Anyósa, Széchényi Antalné a dé­nesfai Cziráky-kastélypark mintájára szorgalmazta, hogy a horpácsi kas­télyt övező ligetből tájképi parkot alakítsanak ki. Elgondolását mind­két fia és a menye is felkarolta. Ekkor ültettek a kertbe természetes úton is felújuló kocsánytalan és ko­csányos tölgyet, magas és magyar kőrist, mezei szilt, platánt, vadgesz­tenyét és tiszafát, majd egyre több, részben a Kárpát-medence más tájain őshonos fafajt, részben, pedig egzótákat.

Széchényi Ferenc és neje az 1780-as évek közepén Horpácsról - könyvtá­rastóI, régiséggyűjteményestől ­Cenkre költözött, Cenkről ajánlotta fel 1802-ben nemzeti közcélokra magángyűjteményeit. Így vetette meg könyvtárával a később róla el­nevezett Országos Széchényi Könyv­tár, régiséggyűjteményével, pedig a Magyar Nemzeti Múzeum alapjait. E nagyvonalú ajándékozás méltó megörökítésére 1802-ben Horpá­cson - a család jelenlétében - Szé­chényi Ferenc egy hársfát ültetett a kastély déli parkbejáratával szem­közt.

Ez a Széchényi-emlékfának nevezett példány azóta faóriás lett. A körül­belül 20 méterre, kinyúló földre "könyökölt" oldalágai meggyökerez­tek, így az anyafa körül úgynevezett fiókfák nőttek. Ma is a park rend­kívüli látványossága ez a szakmai szempontból is különleges együttes. A XIX. század első évtizedeiben is folytatták a parképítést. Széchényi Ferenc három fia számára három hitbizományi birtokrészt jelölt ki. A legfiatalabbé, Istváné lett Cenk, a középső' testvéré Gencs-Apáti, a legidősebb, Lajos Horpácsot kapta. Lajos gróf különösen az egzótákat szerette. Ezt bizonyítja - többek között - például a Vépről hozott, és Vépre akkor Észak-Amerikából ér­kezett duglászfenyő, mely ma a park legidősebb és legméretesebb dug­lászfenyő példánya. A földfelszín felett 130 cm magasságban mért kerülete közel 200 cm, magassága, pedig több mint 30 m.

Lajos gróf - öccséhez, Széchényi Istvánhoz és édesapjához, Széchényi Ferenchez hasonlóan - reformgon­dolkodású és cselekedetű főúr volt. 1848/49-ben a szabadságharc mel­lett foglalt állást, majd az aradi 13 vértanú kivégzésének hírére még 1849 késő őszén emlékükre 13 platánt ültetett a parkban. Ezzel a tettével Bécs szemében kegyvesz­tetté vált, és ezért 1855-ben be­következett haláláig minden köz­szerepléstől eltiltották. Ezek a platánfák a település kegyeleti helyévé váltak.

Az 1980-as évek elején még em­lékeztek a legöregebb emberek arra, hogy a kiegyezéstől az 1. világ­háborúig minden esztendőben ok­tóber 6-án a tanuló ifjúság és a község elöljárósága itt emlékezett meg az aradi vértanúkról. Igaz a platánfák száma közben az egészsé­gi okokból végrehajtott kitermelés miatt csökkent. Jelenleg - fiatalabb egyedekkel pótolva - ismét 13 pla­tánfa emlékeztet a bécsi udvar poli­tikai megtorlására.

Lajos grófot fia, Széchényi Imre követte az uradalom élén, aki - még a kis kastély lebontása révén nyert területen is - tovább gazdagította a park növényállományát. Imre gróf a már akkor is igen gazdag egzó­tagyűjteményét az Európában akkor elterjedő távol-keleti egzótákkal bővítette. Üvegházat is létesített 1872-ben. A nagyon művelt huma­nista nemcsak a vagyoni arisztokrá­cia és a politikai hatalom képviselőit látta gyakran vendégül. Vendégei voltak olyan világhírű művészek is, mint például Liszt Ferenc, aki két ízben is heteket töltött a kastélyban. Utódai az államosításig folytatták a család növényszerető hagyományát. A Növénynemesítő Kutatóintézet 1930-ban települt Sopronhorpácsra. Ez az intézmény 1952 óta kezeli a parkot. Folyamatosan, de különös­képpen a '60-as évek második felére tetőző szilfavész pusztításai nyomán lékek, üres területek keletkeztek. Pótlásukra dr. Csapody Gyula tu­dományos főmunkatárs szakmai irányitásaival lombhullató- és örök­zöldcsemetéket ültettek.

Ma közel 500 lombos és közel 150 örökzöld növény díszlik a parkban, amely a megyének a soproni botanikus kert után a legfajgazdagabb parkja. Az őshonos lágy szárú és cserjefajok ma is a magasártéri üde-félnedves, esetenként a vizes vízgazdálkodási fokozatot jelzik. Szub­mediterrán-szubatlanti növényfajok közűl itt él a borostyán és a kis téli­zöld meténg. A tölgy-kőris-szil ligeterdő állo­mányalkotó fajai mellett a mezei, a korai és a hegyi juhar, a májusfa vagy zselnicemeggy, a vénic szil és egy pangóvizes mélyedésben méz­gás éger is előfordul. Jelen vannak a hazai nyárak is. A Kárpát-medence más tájairól ide hozott, illetve egzóta fafajok és alakváltozataik rendkívül nagy számban fordulnak elő a parkban. A park legnevezetesebb fája egy japán ciprus példány, amelynek törzskerülete 130 cm magasságban 150 cm, magassága 30 m. Ez a Magyarországon tenyésző japán ciprusok legméretesebbje.

 

Fotók
Széchenyi 2020Magyar Falu program