A családja apja halála után 1771-ben Széplakról Horpácsra költözött. Bátyja, József halála után annak özvegyét vette feleségül.
A családnak a XVIII. század két első harmadában élt tagjaitól eltérően aktív reformpolitikus volt. Közéleti pályáját 1776 decemberében a kőszegi kerületi táblánál kezdte. 1783-ban báni helyettes és a báni tábla elnöke lett. Volt Somogy megyei főispán, II. József, a kalapos király uralma időszakában alig egy évig a pécsi kerület királyi biztosa, a Dráva és a Mura szabályozásának királyi biztosa, 1799-ben főkamarás, majd a hétszemélyes tábla tagja, a következő évben, pedig az országbíró helyettese. Ö volt az első, aki a Sárvár-Felsövidéki előnevet viselhette.
Mint mecénás támogatta kora legkiválóbb tehetségeit, szellemi nagyságait: Révai Miklóst, Batsányi Jánost, Hajnóczy Józsefet, Vályi Andrást, Csokonai Vitéz Mihályt, Tessedik Sámuelt.
1802-ben az uralkodó hozzájárult, hogy magángyűjteményét Bibliotheca Hungarica néven a nemzetnek ajándékozza, azt továbbra is gyarapíthassa, s arról katalógus pótköteteket adhasson ki az alapkatalógusok már 1800-ig megjelentek. Ajándékának a köny v ek mellett kéziratok, metszetek, térképek, címerképek, érmék is részét képezték. Könyvtáralapítói érdemeit a magyar országgyűlés az 1807. évi XXIV. törvénycikkében méltatta. A köznek ajándékozott kiadványok az 1808-ban megalapított Magyar Nemzeti Múzeum alapgyűjteményének, a később róla elnevezett Nemzeti Könyvtárnak a gerincét képezték. Adományát 1818-ban újabbal, soproni könyvtárával egészítette ki 1803 és 1812 között a göttingai tudományegyetem, a jénai és a varsói tudományos akadémia, valamint a bécsi művészeti akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1811-ben lemondott összes hivataláról, és visszavonult. Továbbra is figyelemmel kísérte azonban alapítványának sorsát.
1819-ben megbetegedett. Orvosai tanácsára körútra indult, hogy gyermekeit még utoljára meglátogassa, de csak Horpácsig, legidősebb fiához, Lajoshoz jutott el. Szeptember 14. és 17. között tartózkodott Horpácson, innen már nem tudott továbbutazni, visszament Bécsbe, ahol a következő év decemberében meghalt.
Községünkben emlékét az emeletesre átépíttetett kastélya és az 1802-ben általa saját kezűleg ültetett, ma már óriásivá terebélyesedett, róla elnevezett "Széchényi-hárs" őrzi.
