Dr. Sedlmayr Kurt (1900 -1965)

Az általa alapított növénynemesítő intézet irányítását és ritka eredményességét csak egy kimagasló tudású, nagyszerű szervezőkészséggel és akaraterővel rendel­kező személy biztosíthatta. A falu lakói tisztelik és őrzik a tudós emlékét, és nagyra becsülik igaz emberségét.

1900-ban született Szarvkőn - ma Horstein, Burgenland. Apja főintéző volt az Eszterházy-birtokon. Diplomáját Bécsben szerezte, ahol örök­léstant és növénynemesítést is tanult. Több külföldi nemesítő üzemben dolgozott, közben tanulmányozta az élenjáró országok mezőgazdaságát. Tanulmányai közül a leghosszabb az észak-amerikai volt. Dániában - gyakornokként - egy farmernél sokféle fizikai munkát is végzett. A cukorrépa nemesítésével itthon 1924-ben kezdett foglalkozni. A Nagycen­ki Cukorgyárak Rt. büki gazdaságának meggyespusztai növénynemesítő üzemét vezette 1929-ig. Egy bécsi professzora tanácsára 1930-ban jött Horpácsra - az akkori Kislédeci részre -, s vette bérbe a csornai premont­rei prépostság birtokát. Az édesapjától kapott némi induló tőkével - összesen 268 katasztrális hold szántóföldön - kezdett gazdálkodni. Ismerve a magyar nemesítés akkori állapotát, a cukor- és takarmányrépanemesítés mellett döntött. Igen szerény keretek között kezdte a munkát. Más szakemberek nem bíztak abban, hogy fel lehet venni a versenyt a tetemes előnnyel és nagy tőkével rendelkező nyugati nemesítő cégekkel ilyen sze­rény bázisra támaszkodva. Ö azonban kitartott elhatározása mellett: már hat év múlva (1936-ban) két cukorrépafajtája kapott állami elismerést.

Mint a körzetben rangidős tartalékos tüzér főhadnagy, 1945-ben nem kevés kockázattal megakadályozta a helybeli leventék Nyugatra hurcolásától. A község elfoglalásakor igen kritikus napokat élt át, egy alkalommal még a nekiszegezett fegyverrel is szembe kellett néznie. Német szárma­zása ellenére Magyarországon maradt, és újraindította kutatásait.

A második világháború utáni nehézségek ellenére újabb répafajtákat állított elő. Munkájának eredményességét és fontosságát az állam is magas szinten ismerte el. Az első alkalommal kiosztott Kossuth-díjat 1948. március 14-én vette át Sedlmayr szaktudásával, hatékony munkaszervezésével 26 éven át kiemelkedően eredményes munkát végzett Sopronhorpá­cson. Munkamódszeréhez tartozott a jó gazda gondossága: a kutatókat szinte naponta látogatta, és tanácsokat adott nekik, a tenyészkerteket, föl­deket is naponta megjárta, a távoliakat lovas kocsival, a közeli részeket gyalogosan.

A politikai viszonyok változásához alkalmazkodva üzemét és teljes fel­szerelését az államnak ajánlotta fel. 1950-ben az abból létrejött Sopron­horpácsi Kísérleti Gazdaság igazgatója lett. 1952. december 4-én tartotta akadémiai székfoglalóját. Előadása "a répa stádiumos fejlődéséről" szólt. Akadémiai tagsága tovább növelte üzeme hírnevét. Miután Sedlmayr munkája nyomán a gazdaság növénynemesítési és növénytermesztési ku­tatóintézetté fejlődött, 1954-ben a minisztertanács az akadémikust má­sodszor is Kossuth-díjjal tüntette ki. Sopronhorpácson összesen 18 álla­milag elismert növényfajtát nemesített egyedül vagy kutatótársaival.

1956. november 4-e után egy héttel, családjával nyugatra távozott. Tá­vozásakor még bízott abban, hogy Magyarországon a helyzet normalizá­lódik, hazajön, s folytathatja megkezdett munkáját. Nem így alakult. Ezért itthon 1957-ben megfosztották akadémiai tagságától. A Magyar Tudo­mányos Akadémia, már a rendszerváltás elején, 1989-ben rehabilitálta.

A Bécshez közeli Esslingben megszervezte a dán Maribo Nemesítő­vállalat Cukorrépa-kutató Intézetét. Ezt haláláig fáradságot nem ismerve vezette, és újabb cukorrépafajtákat nemesített. Munkáját fia folytatta Esslingben.

Hosszas betegség után, 1965-ben Bécsben hunyt el. Itthon az akkori hatalom nem emlékezett meg róla. A község lakossága és sokan mások azonban nem felejtik, hogy munkájával és eredményeivel ő vitte sikerre a répanemesítést Magyarországon, és tette ismerté a község nevét Amerkától Kínáig.